A Nem vagyok bolond, csak szkizofrén című könyv túlmutat az igaz történet alapján íródott műveken. Túlmutat azért, mert valóban azt mutatja be, ami igaz és ami számít, ahogy kéne egymáshoz viszonyulnunk, és ahogy még sokszor nem tudunk. De nem csupán megmutatja a szeretetteli megértéssel és értéssel való viszonyulást, hanem a történeten keresztül bizonyítja, hogy létezik ez az út, és járható is.

A könyv olyan világba enged lüktetően élő betekintést, amiről eddig csak száraz tudásanyagunk volt; mi több, bélyegként sütöttük embertársainkra embertelen módon BNO kódként: schizofrén – vagyis bolond.
A történetben kibontakoznak Dani traumás emlékei, transzgenerációs öröksége, és bár a könyv nem egyértelműsíti, de sejteti, hogy ezek is alakították a folyamatokat. Számomra mélyen megrázó volt a gondolat, hogy az eseményláncolat mit eredményezhet attól függően, hogy kinek milyen feldolgozási eszközök állnak rendelkezésére. És hogy ettől még nem az egyszerűbb és sajnos széles körben bevett megbélyegzés a megoldás, hanem a nagyobb odafigyelést igénylő egyéni történetek mélyebb megértése; az, hogy nem azért különbözünk egymástól, mert lényegileg mások vagyunk, hanem azért, mert valami történt velünk.
A könyv pontosan azt mutatja meg, amit a címe ígér: attól, hogy valaki máshogy működik, még nem bolond. Sőt, olyan sajátos világgal rendelkezik, ami összhangba kerülhet az úgynevezett „normális világgal”. Ennek módját is megmutatja a könyv, méghozzá érzékletesen, a sorok között is tapintható szeretetteli energiával. Letehetetlen alkotás, olvastatja magát, miközben olyan értéket és szemléletet kínál az olvasónak, amit ha az elfogad, bizonyosan gazdagabb és elfogadóbb élete lesz.

Takács Hajnal
író, újságíró, tapasztalati traumaszakértő
Az asszony verve és a Bántalmazottak igazsága című könyvek szerzője
https://www.facebook.com/takacs.hajnal.manta1
www.takacshajnal.com

Cikksorozatunk befejező részében szintén saját tapasztalatainkat osztjuk meg a közösséggel. “Hogyan lehetünk hasznos tagjai a társadalomnak?” ezt a címet is adhattuk volna ennek a résznek. A jó hírünk: mi tapasztalatból tudjuk, hogy mindez lehetséges. Fontos, hogy nekünk — szkizofréniával élő embertársaknak — is szerepünk van a világban.

Életem egyik legmélyebb pontján saját célkitűzésem így hangzott:

 “Olyan segítő és alkotó tevékenységet szeretnék végezni, amely valós értéket teremt.”.

Ezen a ponton ismét kegyes volt hozzám a sors és az apró lépések taktikája megint bizonyított. Nagy öröm volt számomra újra részt vállalni a munka világában és egy munkahelyi közösséghez tartozni. Nem beszélve arról, hogy hozzájárulásom a család anyagi terheihez az önbecsülésemre is jótékonyan hat. Kezdetben irodai adminisztrátorként kezdtem dolgozni, majd később kutatóként tevékenykedtem egy egyetemi kutatócsoportban, manapság ismét irodai jellegű munkát végzek — a vírushelyzet miatt — itthonról.

Kulcsfontos szerepet játszik életemben a kreatív tevékenységek köre is. Ebben rendkívül sokat segített számomra mesterem, aki megtanított a festészet kulisszatitkaira és az alkotásba belefeledkezve tapasztalhattam meg életemben a művészet gyógyító erejét.

Felemelő érzéssel töltött el, hogy a pont-pont, vesszőcske szintjéről indulva hét esztendő felkészülés után önálló kiállítást rendezhettem festményeimből a helyi könyvtár varázslatos művészkávézójában.

A másik, szívünkhöz közel álló terület, amelyet most, a cikksorozatunk végén a közösség is megtapasztalhatott: életünk fő missziójának tartjuk a segítségnyújtást. Ennek jegyében írtuk meg a “Mentőöv” című önsegítő könyvünket és a “Nem vagyok bolond, csak szkizofrén” című regényt is. Az a tervünk, hogy a vírushelyzet után ismét járjuk majd az országot és tartjuk előadásainkat misszió jelleggel segítőinkkel, akiknek ezúton is köszönjük, hogy mellettünk állnak.

Bízunk abban, hogy egyre több szkizofréniában szenvedő sortársunk tapasztalhatja meg életében a lelki egyensúly örömét. Mindehhez kívánunk kellő akaratot, alázatot, türelmet és együttműködési hajlandóságot a segítőkkel és szeretteikkel. Ebben segíthet ez a cikksorozat és ráadásként fő üzenetünk sortársainknak és szeretteiknek:

 “Soha ne add fel!”

© 2019-2020 Oravetz Dániel — Kulcsár Teodóra

Mielőtt megismertem volna feleségemet, ezzel a betegséggel egy esztendeig éltem egyedülállóként a fővárosban. Nagy kihívást jelentett számomra akkoriban a munka és mindennapi tevékenységek ellátása. Tudom, milyen érzés egyedül, beteg emberként  szembenézni az élet nehézségeivel. Számomra jelentős segítség volt, hogy a családom és a barátaim ekkor is mellettem álltak. A család, akire támaszkodhatunk, akivel együtt meg kell tanulnunk kezelni a betegséget. A család, akinek időnként olyan konfliktusokat kell menedzselni, mint a küzdelem a napi gyógyszerszedéssel vagy a kórházi kezelés szükségességének dilemmája.

Fotó © 2020 Répásy Zsolt — https://www.instagram.com/zsolt.repasy/

Szerencsés fordulat volt életemben, hogy egy munkalehetőség kapcsán hazaköltözhettem szülővárosomba. Volt egy kis lakás, ahol élhettem, egy autóm és a barátaim viccesen jegyezték meg, hogy az életemből már csak a nagybetűs szerelem hiányzik.

Nem telt el néhány hónap és a derült égből rám sütött a napsugár, akit úgy hívnak: Teodóra. Már nyolc éve a feleségem és éppen együtt írja velem ezt a cikket. Még élénken emlékezetemben élnek az első találkozásaink, amikor eldöntöttem: az a korrekt, ha beavatom betegségem részleteibe, mielőtt egymásba szeretünk.

Felemelő érzés volt számomra, hogy ő már akkor is elfogadott olyannak, amilyen voltam. S bizony idén már tizenöt esztendeje, hogy együtt vagyunk. Ugyanakkor annak idején a mézes heteink nem tarthattak tovább néhány hónapnál…

Az első közösen megélt pszichotikus epizód, számomra már második volt a sorban. Feleségemmel együtt szó szerint meg kellett tanulunk ezt a betegséget. Próbáltam rá felkészíteni őt, hogy mi fog történni, amikor újra előtör a szkizofrénia réme az életemben, mégis úgy ért minket, mint derült égből a villámcsapás.  Az egyetlen pozitívumot az jelentette számomra, hogy orvosi felügyelet mellett, otthoni körülmények között — kórházi kezelés nélkül — tudtuk lemenedzselni a nehéz időszakot. Ebben rengeteget segített nekünk a családunk és a baráti kör is. Hozzátartozóként meg kell tanulni a megértésen és együttérzésen alapuló empatikus kommunikációt, ami bizony nem minden esetben egyszerű. Fontos, hogy megőrizzük türelmünket és a mélypontokon is együttérző figyelemmel, partnerként hallgassuk meg szerettünket.

A családon kívül az emberi kapcsolatok is nagyon fontosak. Kell, hogy egy közösséghez tartozzon az ember. Ez lehet a család mellett, baráti vagy egy sorstársi közösség, vagy bármilyen klub, ami az érdeklődésünkhöz közel áll, mint például sport klub, művészeti csoport, zenekar, kórus vagy tánc csoport.

Missziónk kapcsán bejártuk az ország nagy részét, és bizony tapasztaltuk, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Vannak sorstársak, akinek a családjuk segít, akad akiknek a barátaik, s van, akinek egy kutyája van, akivel boldogan élnek kettecskén. Részemről a feleségemmel, a családommal és a barátaimmal vészeltem át életem legnehezebb időszakait, Te lehet hogy a szüleiddel, vagy testvéreddel. Tudd azt, hogy bármi is történik, rájuk számíthatsz, de ehhez őket is meg kel hallgatni. 

Most is könny szökik a szemembe, ha arra gondolok, micsoda erőt adott volna nekem annak idején, amikor egyedülállóként éltem, ha láthattam volna egy ilyen példát: hogy szkizofrén emberként is társas kapcsolatban él egy sorstársam. Hálás vagyok azért, hogy most mi lehetünk Nektek e téren egy apró világítótorony.

© 2019-2020 Oravetz Dániel — Kulcsár Teodóra

Több, mint tizenhét esztendeje élek szkizofréniával. Feleségemmel a most következő cikk sorozatban arra vállalkozunk, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait összefoglaljuk és megosztjuk sorstársainkkal és szeretteikkel.

Korábban megjelent, a sorban első Mentőöv című önsegítő kézikönyvünk után most egy újabb, átfogóbb jellegű a sorban immár harmadik könyvön dolgozunk. A következőkben ebből a kéziratból adunk ízelítőt segítő szándékkal. Úgy tapasztaltuk, hogy aki ezzel a betegséggel gyorsan jut érdemi segítséghez,  nagyobb esélyekkel indulhat el a betegséggel való megküzdés illetve az egyensúlyi állapot elérése és megtartása felé. Kezdődjön hát a premier előtti tapasztalat-megosztás. 

Útravalónak annyit még szeretnénk közzétenni, hogy az általunk röviden bemutatott rendszer és módszerek saját tapasztalatokon alapulnak. Érdemes őket tovább gondolni, személyre szabni, hiszen ahány ember, annyi féle megoldás létezik a lélek labirintusában. Annyit tapasztalatból máris mondhatunk, hogy van fény az alagút végén.

Ennek fényében bemutatjuk most a “Lelki egyensúly alappillérei” című cikksorozatot.

A lelki egyensúly alappillérei — cikksorozat:

1. A gyógyszeres kezelés

Kezdetben tabletta formában kaptam kezelést, és onnan indultam, hogy kifejezetten nyomasztó érzéseim voltak a gyógyszerekkel kapcsolatban. Hosszú évekig küzdöttem a bizonytalansággal, hogy bevettem-e aznap a gyógyszereimet vagy már megint elfelejtettem? Hasonló problémák és több epizód után talált meg a lehetőség, hogy havi egyszeri injekcióra válthattam a tablettákat.

Ezt követően közel hat esztendeig egyensúlyban éltem. Mégis ott motoszkált bennem, hogy szeretném elhagyni egyszer a gyógyszereket. Egészen odáig eljutottam, hogy orvosi felügyelet mellett megpróbáltam, milyen is az életem gyógyszeres kezelés nélkül. Esetemben röviden így tudom jellemezni a változást: maga volt a pokol.

Azóta közel egy évtized telt el, több pszichotikus epizódon vagyok túl. Viszont, ami bíztató, hogy az idő jelentős részét egyensúlyi állapotban élhettem meg. Hála a tudomány mai állásának, és többek között gyógyszereimnek.

Jelenleg tartós hatású injekciót kapok havi rendszerességgel, s bizony minden alkalommal hálát adok Istennek, hogy ilyen segítségem is van. Ma már eszembe sem jut a régi bizonytalanságot adó kérdés, bevettem-e a gyógyszereimet? S hogyan tudom jellemezni a jelenlegi egyensúlyi állapotomat? Kiszámíthatóbb. Így akkor is együttműködöm a gyógyszeres kezelésemmel kapcsolatban, amikor látszólag már nincsen rá szükségem.

© 2019-2020 Oravetz Dániel — Kulcsár Teodóra

Mi a Burnout szindróma? 

A burnout jelentése talán valamennyiünk számára ismerősen cseng, hiszen egyfajta testi-lelki kimerülést takar. Ezt a szót Freudenberger (1974) használta először, de azóta sokan foglalkoztak a témával, amely szinte mindenkit érint az élete valamely szakaszában. 

A kiégés 5 szakasza során a kezdeti túlzott lelkesedéstől fokozatosan jutunk el a teljes közömbösség állapotába. Hogyan lehetséges ez? 

Saját tapasztalataink alapján arról tudok beszámolni, amikor Dani esetében láttam egy-egy munkahelyi vagy bizonyos témák iránti fellángolást. Bizony kezdetben ég a láng, túlságosan is lobog. Egy-egy új munka vagy projekt kapcsán Dani lelkesedése határtalan volt: fejest ugrott a feladatokba, állandóan a problémák megoldásán, újításokon járt az esze. A munkával feküdt és kelt, ontotta az ötleteket. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a feldobott állapotot nem lehet túl sokáig fenntartani, hiszen mindez az idegrendszer teljes kimerültségével jár. Érdemes tehát komolyan venni a jelenséget!

Pár hét után muszáj szembenézni a valósággal: képtelenség állandóan az ezer százalékot és a kitörő lelkesedést nyújtani. Egy idő elteltével csökken a motiváció, ha például nem kapja meg az ember a megfelelő szakmai, emberi vagy anyagi elismerést sem a munkájáért. Előfordul, hogy elmaradnak a sikerek, a kollégák nem nézik jó szemmel a határtalan odaadásunkat vagy a felettesünk soha nem elégedett velünk, bármennyire is alárendeljük magunkat a feladatainknak. A stressz és a burnout szoros összefüggésben állnak egymással. A munkahelyi kiégés esetében rutinszerűen kezdjük végezni a munkánkat, mert a folyamatos csalódás során a lelkesedésünk értelmét veszti. Mindez frusztrálttá, feszültté tesz és rátelepszik az egész lényünkre, a hangulatunkra, majd szép lassan behálózza az egész életünket, felemészti az energiánkat, erőnket. Kiábrándultságot, apátiát és ürességet érzünk. Már nem leljük örömünket a tevékenységeinkben, nem megyünk szívesen dolgozni.

Nemcsak a munkában, hanem életünk más területein is kialakulhat ez a jelenség: a párkapcsolatunkban, házasságunkban, a baráti és családi viszonyainkban egyaránt.

Burnout szindróma teszt segítségével beazonosíthatjuk a tüneteinket, de több oldalról is körül kell járni a problémakört, hogy teljes mértékben megbizonyosodjunk a valós okokról. A támogató család és barátok segíthetnek nekünk, egy bizalmi kolléga vagy pszichológus nyújthat támpontot a kérdésben. 

Hogyan lehetséges a burnout kezelése? 

A hangsúly, mint minden mentális eredetű probléma esetében, a megelőzésen van. Lényeges, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzünk, hiszen így képesek leszünk reálisan felmérni a helyzeteket, valós célokat kitűzni és nem ugrunk fejest irreális célok és feladatok végrehajtásába. 

Ha fejlesztjük az önismeretünket, észre fogjuk venni azt is, amikor túlságosan bevonódunk vagy kimerülünk egy-egy élethelyzetben, és képesek leszünk megfelelően reagálni a stressz kezelésében is. A mi életünkben bevált módszer, hogy nagyon ügyelünk az aktív ás passzív időszakok egyensúlyára. A napirend, a feladatok megtervezése, a célok kitűzése ehhez járul hozzá. A teendők kipipálása után azonban nem maradhat el az édes jutalom: a pihenés, a feltöltődés és a mozgás.

A kiégés visszafordítása lehetséges tehát, de csak abban az esetben, ha felismerjük magunkon a jeleit és el is fogadjuk, hogy változtatnunk kell az életünkön a javuláshoz. Ha elértük a célunkat, és ismét motiváltnak, energikusnak érezzük magunkat, hamar a hullámvasút effektus áldozatai lehetünk, ha nem tartjuk be a saját jól bevált és már bizonyított rendszerünk szabályait. Ragaszkodjunk a keretekhez, a minőségi szabadidőhöz, ami mindannyiunknak mást jelent ugyan, de a megfelelő pihenést, a sportot és a saját magunkkal való foglalkozást semmiképp ne hagyjuk ki az életünkből. Tapasztalataink alapján ugyanis ezek a tevékenységek a mentális egyensúlyunk hosszútávú megőrzésének  pillérei.

© 2020 Kulcsár Teodóra