A feltétel nélküli szeretet leckéje
— avagy a párom mentális betegséggel küzd

Lassan tizenhat esztendeje, hogy megpillantottuk egymást. Szemvillanásnyi idő alatt földöntúli, megmagyarázhatatlan vonzalommal kötődtünk egymáshoz. Az életünk azonban a néhány varázslatos és önfeledt hónap után egy csapásra alapjaiban remegett meg, majd omlott össze.

Fotó © 2020 Répásy Zsolt — https://www.instagram.com/zsolt.repasy/

A diagnózis: szkizofrénia. Rémséges, titokzatos, félhomályban rejtőzködő szörnyeteg. Csaknem némán hálózza be az áldozatát és csendben vár. Sok esetben akkor bújik csak elő alattomos módon a barlangjából, amikor sorsfordító pillanatok következnének be a zsákmánya életében. Érettségi vizsga, továbbtanulás, egyetemi vizsgák vagy éppen egy bimbózó párkapcsolat. A szörny lecsap, s nem ereszti prédáját. A markában tartja, tépi, kínozza. Egészen addig, míg a fogvatartott fel nem lázad ellene.

Mi közösen eldöntöttük, hogy megküzdünk a szörnyeteggel. Együtt kerestük fel a pszichiátert, és vele párhuzamosana pszichológust. Együttműködtünk a gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban, és hétről hétre tártuk fel, gyógyítottuk párom lelki sebeit a szakemberek segítségével. Nem volt könnyű szembenézni a démonjaival. A betegség mélyen mart a lelkébe, hosszú hónapok, évek alatt gyógyultak a sérülések, a pszichózis rémképei lassan halványultak.

A szkizofrénia alapjaiban változtatta meg az életünket, a gondolkodásmódunkat és az élethez való viszonyulásunkat. A kezdeti rémület, düh és “miért pont mi?” kétségbeesett üvöltését hamar átvette a mindennapi kihívások megoldása: Hogyan tudok dolgozni, míg Dani egyedül küzd a szörnyeteggel? Kitől merek és tudok egyáltalán segítséget kérni? Meddig tart a pszichózis? Hogyan kezeljem a hallucinációk miatt rám zúduló kérdéseket, vádakat? Hogyan segíthetek neki?A végtelenségig tudnám sorolni akkori kételyeimet. A gyógyszerek szedésével ugyanis nem javult azonnal az állapota. Hétről hétre, hónapról hónapra mákszemnyit haladtunk előre, s az idegeimet bizony szépen lassan nekem is őrölni kezdte a bizonytalanság. Visszakapom valaha a Szerelmemet? Vajon lesz még ugyanolyan, mint a kapcsolatunk elején? Tudunk valaha boldog, nyugodt életet élni? Hogy lesz képes munkát vállalni?

A saját vágyaim, elképzeléseim, a gyermekvállalás fényévekre távolodtak tőlem. Az életünk a szörnyeteggel való harcról szólt. Az évek múltak, a betegség megmaradt és időről időre lecsapott Danira. Szétzúzott mindent, amit kínnal-keservvel építgettünk: karriert, vésztartalékot, a szép jövőbe vetett reményünket.

A szakadék szélén, amikor a szörny talán egy pillanatra megfeledkezett magáról és elszunyókált, Dani így szólt: “Nem szeretném, ha a betegség uralná az életem. Belefáradtam a harcba. Szelíditsük meg inkább. Beszélgessünk vele, ismerjük meg jobban, talán akkor elenged….”

A szakma betegségbelátásnak nevezi ezt a pillanatot. Számunkra egy új élet kezdetét jelentette.

Olyan életét, amely a valós szükségleteinkre épül, nem mások elvárásaira. Az alapját az önismeret, a lelki problémáinkkal való szembenézés biztosítja. Hozzá tartozik a biztonságot jelentő, ugyanakkor a lehető legkevesebb stresszel járó munka ugyanúgy, mint a mindennapi mozgás és kreativitás, a megfelelő pihenés és kikapcsolódás.

Sokan tették fel nekem a kérdést: Hogy tudtad végigcsinálni ezt az egészet? Elgondolkodtál azon, hogyan alakult volna az életed, ha másképp döntesz? Nem sajnálod, hogy le kellett mondanod a gondtalan ifjúság nyújtotta életről, utazásokról, szép házról és hogy nem született gyermeketek?

Kezdetben felkavarta a lelkem a kéretlen faggatózás. Sokszor éreztem lelkiismeretfurdalást és kételyt, vajon helyesen kezeltem-e egy problémát, megfelelően válaszoltam-e Daninak, vagy amiért türelmetlenül reagáltam. Csak a betegségre koncentráltam, a gyógyszerszedésre, a napirendjére, éjszaka figyeltem, hogy alszik-e vagy ami még szörnyűbb: lélegzik-e…. Egész nap csak az zakatolt a fejemben, vajon hogy érzi magát és rettegtem, hogy megint lecsap a rém.

A legmélyebb ponton végül én is segítséget kértem. Szép lassan rájöttem: a mentális probléma nem szégyen, hiszen ugyanolyan betegség, mint bármely másik. Beszélni kezdtem a szakembereknek én is az engem mardosó kérdésekről, rémképekről. Eleinte borzasztó bűntudatot éreztem, majd lassanként rádöbbentem: ha foglalkozom magammal, feltöltődöm én is, akkor sokkal kiegyensúlyozottabban helyt tudok állni a mindennapokban.

Sokat változtam, változom és fejlesztem magam a mai napig, ma pedig már semmiféle kellemetlenséget nem okoz, ha felteszik a kérdést: Nem bántad meg, hogy ezt az életet választottad?

A válaszom mindig ugyanaz: Az igaz szerelem és a feltétel nélküli szeretet mindent legyőz.

© 2021 Kulcsár Teodóra